2010. augusztus 31., kedd

18. Istenszülő ikonok (2) "Hodigitria - Útmutató"



"Tebenned örvendez, malaszttal teljes, minden teremtmény. Az angyali rendek s az összes emberi nem. Te, megszentelt hajlék, lelki édenkert s a szüzek dicsérete, kitől megtestesült az Isten, s gyermekszülött lett, bár öröktől Isten volt. Mert a te méhedet égi trónná alkotta, s bensődet a mennyeinél ékesebbé tette."
(Kathizmálion, 8. hang)

Ikonunk az "Odigitria" ("Hodégétria", Útmutató) típusu ikon. Az Istenszülő az "útmutató". (Az elnevezés Konstantinápoly azonos nevű monostorától származik.)
Az Istenszülő az ikonon úgy látható, amint bal karján tartja a Gyermeket, s jobbjával Krisztusra mutat. Egyenesen a szemlélő felé fordul. Ez az ikon szigorú és magasztos ábrázolás, melyen a gyermek Krisztus istensége különösen hangsúlyosan jelenik meg. Jézus jobbjával áldást ad, baljában tekercset tart.
A Hodigitria-típusnak megfelelően Isten anyja sötétvörös maphorionban, Jézus fehér, apró-mintás khitont, fölötte vörös-arany himationt visel.

A Hodigitria típusú Istenszülő-ikon krisztológiai dogmát fogalmaz meg képi nyelven. Jézus Krisztus, az örök Isten, valóságos emberré lett Szűz Máriától.
A Hodigitria típusú ikonon az Istenszülő egyik kezével Jézusra, szent Fiára mutat. Útmutató. Isteni Gyermekére, a megtestesült Isten Fiára mutat Mária, tehát arra, aki azt mondta magáról: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Majd pedig folytatta: "Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam". (Jn 14,6) Az Istenszülő tehát az Atyához, a mennyei dicsőségbe, az üdvösségbe, az ember örök céljába vezető utat mutatja meg. Amint a kánai menyegzőn mondja: "Tegyétek, amit mond" (Jn 2,6). Kézmozdulatával és szavával is Jézusra mutat.

Az Istenszülő arca édesanyai arc, ugyanakkor Mária az Anyaszentegyház képe is, amely az eljövendő üdvösséget hordozza. Tekintete az édesanyai szeretetről beszél; szemei pedig a végtelenre nyílnak, minden emberre figyelnek, minden fiának sorsát követik. Semmi sem tudja akadályozni ezt a figyelő tekintetet, amely által anyai gondoskodó szeretete nyilvánul meg.

Az ikonon fent két angyal látható, Szent Gábor és Szent Mihály.
Az ikonon való jelenlétük éppen arra buzdíthatnak, hogy az angyalok dicsőítő énekébe bekapcsolódhat az ember is.

"Angyalok sokasága
háromszor szent énekben magasztalja
a te Fiadat,
tisztaságos Szűz, téged pedig,
mint az ő tündöklő királyi székét
és élő palotáját,
s mint mennyei hidat, mely a földről
őhozzá vezet,
dicsőítünk mi, Szent Gábor arkangyallal
kiáltván:
Üdvözlégy, malaszttal teljes!"



Forrás: Ivancsó István: Ikon és liturgia (18) - Istenszülő - Nyíregyháza 2000. ,
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája - Kairosz 2003.

2010. augusztus 22., vasárnap

17. Az Istenszülő ikonokról



„Aki a Keruboknál tiszteltebb
És a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy,
Aki az Isten Igét sérületlenül szülted,
Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk”


Az idézet az Istenszülőhöz szóló legismertebb és leggyakrabban elhangzó dicsérő énekek egyike. Ez fejezi ki a leginkább az Istenszülő-ikonok tartalmát. Az Istenszülő ikonjai nem Mária és Fia evilági életének történeti bemutatását kísérlik meg, hanem azt a tényt ragadják meg, hogy Ő Istennek Szülője, és ekként része Isten üdvözítő tervének is. (Chrysostomos Pijnenburg)

Az első Istenszülő-ikonokat az egyházi hagyomány Lukács evangélistának tulajdonítja, aki Pünkösd után három ikont festett:
- az egyik, amit „Irgalmas”-nak, vagy „Eleuszá”-nak nevezünk, s amely az Istenszülő és a gyermek egymással való kedveskedését ábrázolja.
- A másik az ún. „Odigitria” („Utat mutató, Útmutató”) elnevezésű típusba sorolható.
- A harmadik ikon a gyermek nélkül ábrázolt Istenszülő deésziszben, vagyis Krisztus felé fordulva, az imádság gesztusával ábrázolva, ill. a harmadik tipusba sorolható az ún. "Platytera", vagy másképpen "Jel"-nek nevezett Istenszülő-ikon, amelynek eredete a frontálisan ábrázolt, gyermekét az ölében tartó, egész alakos Szűz képe.

Természetesen ezek az ikonok nem abban az értelemben tulajdoníthatók az evangélistának, hogy ő azt a saját kezével festette. …Lukács evangélista szerzősége ebben az esetben úgy értendő, hogy ezek az ikonok másolatai (pontosabban a másolatokról készült másolatai) azoknak az ikonoknak, amelyeket valaha az evangélista festett.
(Ebben az értelemben portréfestő Lukács: a négy evangélista közül ő az egyetlen, aki az anyaság körülményeiről és Jézus születéséről is beszél; szavaival "rajzol" hiteles képet mindezen eseményekről, s e tanúságtétel alapján aztán már képi ábrázolásokon is "körül lehet írni" a Szűz és a Gyermek lelki arcát.*)

Az apostoli hagyományt itt ugyanúgy kell érteni, mint az apostoli kánonok, valamint az apostoli liturgia esetében. Ezek nem azért vezethetőek vissza az apostolokig, mert őket maguk az apostolok írták, hanem apostoli jellegük és a nekik tulajdonított apostoli tekintély miatt.
…Ezen ikonok mindegyike visszavezethető a Lukács evangélista által festett prototípusokra. Ezzel az egyház annak a kegyelemnek és annak az erőnek a folytonosságát hangsúlyozza, amely kegyelem és erő ezen ikonok mindegyik másolatának sajátja, hiszen ezek a másolatok (a rájuk jellemző szimbólumokkal együtt) az Istenszülőnek ama valóságos vonásait elevenítik fel, amelyeket Lukács evangélista megörökített.

Forrás:
*Nacsinák Gergely András: A szem böjtje 214.o.
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája – Kairosz – Paulus Hungarus – Budapest, 2003. 26;27;28.o.
Chrysostomos Pijnenburg protoierej: Az Istenszülő-ikonok különböző típusai és azok üzenete, előadás.

2010. augusztus 15., vasárnap

16. Az Istenszülő elszenderülése ikon 2.





Az ikonon Jézus egy fehér ruhába pólyázott kis alakot tart a kezében: Mária lelkét. Ősi ábrázolási módja ez a léleknek. A pólyának – éppen úgy, mint a betlehemi eseménynél – kettős értelme van. Egyrészt halotti lepel, ami Mária halálára utal, másrészt az újszülöttet takaró pólya, ami mennyei születésnapját jelzi.



Az ikonon történt ábrázolás felfelé tartó lendületének csúcsán, hármas dicsfénnyel körülvéve, ismét feltűnik az Istenszülő immár ülő alakja. Két angyal emeli a mennyek magasába a háromszoros dicsfénnyel körülvett Máriát.

Az ikonon három csoportban látszanak angyalok.
Az első csoport a Krisztus mandorláját övező áttetsző kékeszöld sávban látható. Két-két angyal áll tiszteletteljes tartással Krisztus felé fordulva, legfölül pedig egy-egy hatszárnyú szeráfot ábrázolt a festő. Azt hangsúlyozza ez a jelenet, hogy a mennyei dicsőségből szállott a földre Édesanyjáért a megdicsőült Úr.
Az angyalok másik csoportja az ikon felső részében kapott helyet. Mindegyikük egy-egy apostolt hoz felhőgomolyagban, kitárt szárnyakkal. …Mindegyikük testtartása a középpont, Krisztus felé irányul, aki az Istenszülő lelkét tartja a kezében.
A harmadik csoportot Mihály és Gábor arkangyal alkotja, akik hármas dicsfényben viszik a mennybe az Istenszülőt.

Az Istenszülő elszenderedése ikonján mind a tizenkét apostolt megjelenítette az ikonfestő. Sőt kétszer is ábrázolta őket. Az egyik ábrázolásuk a „felhők szárnyán” való megérkezésüket tárja elénk. Az ikon felső részében láthatók, amint egy-egy felhőgomolyagban hozzák őket az angyalok a szent eseményben való részvételre. Másodszor Szűz Mária ravatala köré festette meg őket az ikon festője. Három személyt különösen is fel lehet ismerni közülük. Az Istenszülő fejénél áll a szakállas Péter apostol, lábánál pedig a kopasz Pál apostol. Ott van még a szeretett tanítvány is, aki ráborul a ravatalra ugyanúgy, ahogyan a Titkos Vacsorán a Mestere keblére.

Az ikonon az eddig felsoroltak mellett még más személyek is látszanak: az apostolok mögött két oldalt egy-egy püspök, mögöttük pedig három-három asszony. Ábrázolásukkal az ikonfestő az egész egyházat meg akarta jeleníteni a képen. A két püspök konkrét személy. Az egyikük Timóteus efezusi püspök, a másik pedig Areopagita Dénes.

Az ikonon ábrázolt jelenet két oldalán egy-egy ház emelkedik. Ezek jelzik azt, hogy a szent város, a Sion hegyén épült Jeruzsálem a szent esemény befogadója.

Forrás: Ivancsó István: Az Istenszülő elszenderedése - Ikon és liturgia 16.. - Nyíregyháza, 1997.

2010. augusztus 10., kedd

15. Az Istenszülő elszenderülése ikon 1.



"Szülésedben a szüzességet megőrizted, elhunytodban a világot el nem hagytad, Istennek Szülője. Az Élethez költöztél át, mert Anyja vagy az Életnek, és közbenjárásaiddal megmented a haláltól a mi lelkünket." (Tropárion 1. hang)

"Az Istenszülő elhunytát", "mennybevitelét" nem mondják el a Szent Írások, de elbeszélését megőrizte az egyház emlékezete, és kifejeződik az ünnep ikonjában és Nagyboldogasszony liturgiájában, melyek rövid áttekintést nyújtanak erről a titokról.

Az ünnep elnevezése a bizánci egyházban „koimészisz”, vagyis „elszenderedés”, hiszen Mária halála olyan halál volt, amely azonnal a mennybe vezetett.
Jeruzsálemben megszakítatlan hagyomány őrzi azt a helyet, ahová Máriát eltemették, illetve testét időlegesen elhelyezték. Erre a sírra, amely a Getszemáni kertben van, a IV. század vége felé Teodóziosz császár, ill. Eudoxia császárné egy templomot építtetett. S a Mária-tiszteletnek éppen az ebben az ősi központjában augusztus 15-én történő ünneplésből származik az Istenszülő elszenderedése ünnepének dátuma. Innen terjedt el a VI. századtól az egész keresztény Keleten.

Bemutatásra választott ikonunk a XV. Század közepéről származik. Nagyméretű táblakép: 113 x 88 cm.

Első pillantásra feltűnik, hogy az ikon középpontjában nem az Istenszülő, hanem Jézus Krisztus áll. Mária, akinek az ünnep miatt az ikon középpontjában kellene lennie, alázatosan visszahúzódik, és átadja a helyet annak, aki felé mindannyiunkat vezetni akar. Ikonunkon Jézus alakja aranyló fényben tündöklik.

A kép felső harmada a mennye szférát ábrázolja, az alsó kétharmad a földit. Középpontjában a mandorla áll, benne az Istenszülő lelkét tartó Krisztussal és az angyalokkal, ezzel is a mennyre irányítva a figyelmet.
Az ikonon két ellentétes mozgás figyelhető meg. Az egyik körkörösen halad felülről lefelé. Az angyalok által hordozott felhőkön érkező apostolok mindannyian a középpont, Krisztus felé irányulnak. A másik mozgás vízszintes síkban halad alulról fölfelé: a kép alsó harmadában fekvő Istenszülő alakjából indul, majd a középpontban álló Krisztuson áthaladva a felső részben éri el csúcspontját, ahol a megdicsőült Istenszülő közbenjáró alakja látható.
Jézus és Mária alakja két vonalat egyesít: egy függőlegeset és egy vízszinteset, s a kettő találkozásából a kereszt formája adódik.

Az ikon összképén fontos szerepe van a fénynek és a színeknek.

A Krisztust körülvevő mandorla kékeszöld íve fölfelé irányítja a figyelmet, jelezve az Istenszülő mennyekbe vezető útját. A középen álló Krisztust, a dicsőség Királyát, aranyba öltöztette a festő, kifejezve, hogy a a megdicsőült Úrról van szó. A színek „párbeszéde” is a lényegről szól. A ravatalt övező sötét kékeszöld szín a földről indul, majd a narancssárga-bíbor – a szeretet tüzének színeként – a mennyei szférát jelölő, Krisztust körülvevő világoskékben éri el csúcsát. Egy lángnyelvnek fogható fel az ábrázolás, mely az ég felé tör, s az Istenszülő szeplőtelen testét a menny felé irányítja. A közepében magasodó Krisztus alakja kifejezi, hogy ő legyőzte a halált, s a mennyei dicsőség örök lakója, ahová magával viszi Édesanyját is.

Az Istenszülő elszenderedése ikonográfiai ábrázolásának hármas jelentése van:
(vö. EGLOFF, T., „Entschlafung der Gottesmutter”, in Der Christliche Osten 3-4 (1985) 75-76.o.)

1. Mária személyes sorsa – Az Istenszülőnek a földi életből való eltávozása a mennybe, Istenhez való hazatérés.
2. Minden keresztény ember jövője – Az ikon azt is bemutatja, hogy minden keresztény emberre ugyanaz a sors vár, mint Máriára, ha Krisztus kezébe helyezi a lelkét.
3. Az egyház ősképe – A hívek példaképeként Mária az egyház ősképe is. Őbenne az egyház egy tagja már a beteljesedésbe jutott, ahová az egész egyház tart. Az Istenszülő ábrázolását így az egyház képeként lehet felfogni: Krisztus az egyház középpontjaként Máriával, a hívek példaképeként, körülvéve az angyalokkal, apostolokkal, püspökökkel, egyházatyákkal.

­Forrás: Ivancsó István: Az Istenszülő Elszenderedése - Ikon és liturgia 16. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk - Szent István Társulat -Bp. 1984. 387.o.

2010. augusztus 6., péntek

14. Az Úr Színeváltozása ikon II.




"Átváltoztál színedben a hegyen, Krisztus Istenünk,
megmutatván tanítványaidnak dicsőségedet,
amennyire láthatták.
Tündököljön reánk is, bűnösökre,
a te örökkévaló világosságod!
Az Istenszülőnek könyörgései által,
mindeneket megvilágító Urunk,
dicsőség néked!"


(Az Úrszínváltozás tropárja, 7. hang)

Az ikon a középpontba a fénytől ragyogó Krisztus alakját állítja. Uralkodói módon és fényt árasztva áll Krisztus az ikon közepén. A fény Jézus Krisztus isteni nagyságát jelenti, ugyanis az Úrszínváltozásnál Krisztus a feltámadás utáni állapotában mutatkozik be. Krisztus ragyogó ruhája ezért a feltámadási ikonon látható fehér ruhához hasonlítható. A legmagasabb fokú fehérségről, tündöklésről van itt szó. Ez a fény az Úr, aki a három sugárban - Szentháromság jelképe - nyilatkozik meg, a világra irányul. Krisztus alakja a mennyei szférában van, de lába a földet éri. A sugarak belőle indulnak s érik el a tanítványokat.

Krisztus az isteni és emberi természet metszéspontjában van.
A kiválasztott apostolok részesei lehettek egy kis időre a Krisztusból áradó ragyogásnak, amikor átsugárzott emberségén az istensége.

Az ikon felső részén, Krisztus két oldalán Mózes és Illés áll, az evangéliumi leírásnak megfelelően.Tiszteletteljesen álló alakjuk szintén fényt sugároz, de nem ugyanolyan mértékben, mint Krisztus: ők csak visszatükrözik az ő dicsőségét.

Az ikonon Mózes, Jézus jobboldalán álló alak. A szakálla rövid, arca fiatalos. Tiszteletteljes testtartással hajlik meg Mózes Krisztus felé, kezében tartva, mintegy átnyújtva a Törvény könyvét, miközben azt nézi, akit sok próféta és igaz vágyott látni, és nem látta. (vö. Mt 13,17)

Az ikonon a baloldali alak Illés, akinek hosszú haja és hosszú szakálla van. Míg Mózes a Törvényt jelképezi, Illés a prófétákat. Jobbjával Krisztusra mutat. Gesztusában benne van az összes próféta tevékenysége: a Messiást, az Üdvözítőt előre jelezni és bemutatni az embereknek.
Mózes és Illés azért jelenik meg a Tábor-hegyen, mert az Ószövetségben ők ketten találkoztak az Úrral.

Az ikon alsó részén a három kiválasztott tanítvány, Péter, Jakab és János látható. Ők a vándorló egyház még nem tökéletes tagjai. Ők voltak azok, akiket Jézus a többi tanítvány közül kiválasztott, hogy náluk hamarabb, már földi életükben megláthassák isteni nagyságának fényét. Még ők sem állhattak meg azonban egyenesen az átváltozott Krisztus előtt, nem tekinthettek egyenesen az ő világosságába. Ők a tanúi ennek a nagy eseménynek. Testhelyzetük mindazt bemutatja, amiről az evangélium tudósít. Tulajdonképpen az apostolok úgy megvakulnak Jézus dicsőségének sugárzásától, mint amikor a szemet nagyon erős fény kápráztatja el. Ezt láthatjuk az ikonon: Jakab és János a földre borulva alszanak, kezüket fejük alá téve. Péter viszont már abban a helyzetben van, amikor éppen felébredt és szól Jézushoz.

Az evangéliumi elbeszélés utolsó verse egy fénylő felhőt említ, mely beborította az apostolokat, és ebből a felhőből ezt a hangot hallották: "Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!" (Mk 9,7b) A színeváltozás éppúgy teofánia, mint Krisztus megkeresztelkedése.

"Az Atya beszél, a Fiú ragyogástól sugárzik, a Lélek a fénylő felhővel föd be..." (Petrus Venerabilis -cluny apát, aki kolostort építtetett a Tábor hegyén.)
Amikor megjelent a fénylő felhő és a felhőből az atyai szózat hangzott, "arcra borultak a tanítványok".

Az Úrszínváltozás Krisztus második és dicsőséges eljövetelének is az előképe.

Forrás: Ivancsó István: Úrszínváltozás - Ikon és liturgia 5. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk- Szent István Társulat - Bp. 1984.

2010. augusztus 5., csütörtök

13. Az Úr Színeváltozása ikon I.




Jertek, menjünk fel az Úr hegyére,
s a mi Istenünk házába,
és lássuk az ő színe átváltozásának
dicsőségét,
mint az Atya egyszülött Fiának
felmagasztalását;
és világosságából merítsünk világosságot,
s fölemelkedve lélekben,
az egyvalóságú Szentháromságot
énekeljük mindörökké!


(Aug.6-án lítiai sztihira, 5. hang -Énekeskönyv, 796-797)

Az augusztus 6-án ünnepelt esemény magyar elnevezése - Úrszínváltozás, amely azt jelenti, hogy Jézus Krisztus emberi testén átragyogott az istensége. Istenségét nyilvánította ki a kiválasztott apostoloknak az ószövetségi nagy alakok, Mózes és Illés jelenlétében. Nem sokkal a szenvedése előtt jövendő országának dicsőségéről tanúskodik.

Úrszíneváltozás ikonján a festő-mintaköny leírása szerint láthatjuk:
Egy hegy három orommal; a középsőn áll Krisztus, fehér ruhában, áldást adva; körülötte fénysugarak; a jobboldali csúcson Mózes, a kőtáblákat tartva, a baloldalin Illés próféta: mindketten imádságos testhelyzetben vannak és Krisztust szemlélik; Krisztus alatt Péter, Jakab és János, amint a földre estek, s szinte önkívületben néznek fölfelé; hátul a hegy egy része, melyre Krisztus három apostolával megy fölfelé, s mutatja nekik a hegy csúcsát; a hegy egy másik részén ismét az apostolok, amint félelemmel jönnek lefelé, hátra tekintve, s mögöttük ismét Krisztus, aki megáldja őket. (Mt 17, 1-8; Mk 9, 2-8; Lk 9,28-36)

Az itt bemutatott ikon Feofán Grek iskolájából származik, a XV. századból. Az ikonográfiának azt a sajátosságát tükrözi, hogy az eseményeket "szinopszisban", egy képen megjelenítve mutatja be. Ezért nemcsak a fő eseményt, magát az Úrszínváltozást ábrázolja, hanem azt is, hogy Krisztus fölmegy kiválasztottaival a Tábor-hegyre, majd azt is, hogy lejönnek onnan.

Az ikont teljesen elárasztja a fény. Semmiféle árnyék nincs rajta. Nem egy fényforrásból származik a világosság, hanem Krisztus személyéből. Az ábrázolt többi alak is belülről árasztja a fényt, a krisztusi fényből való részesedés révén.

"A hagyomány szerint a Szentlélek vezérlő jelenléte éppen magának az ikonnak fényességében nyilvánul meg; a Szentlélek jelenléte az, ami elnyom minden meghatározott fényforrást az ikonográfiai ábrázoláson." (Evdokimov, P., Teologia della belezza. L'arte dell'icona, Roma 1981, 278)

Ikonunkon az istenismeret három foka van Krisztus alakja körül. A fény, az Úr: a kinyilatkoztatás; a körök a felhőt jelképezik; a sötét középpont a "ragyogó" árnyék. A sugarak a sötét központból kifejező módon törnek elő, melyek a Krisztus alakja körüli ragyogást létrehozzák.

Az Úrszíneváltozás ikonja a fényről szól,.. az isteni ragyogás megnyilvánulásáról, az idő nélküli dicsőségről... Az ikont nem nézni, hanem szemlélni kell.

Az ikon szerkezete alapvetően azt mutatja be, hogy az élet teljessége, amit a kör jelez, Krisztus alakjából sugárzó fény formájában jelenik meg; nem önmagában zártan, hanem mozgásába belevonja az egész teremtett világot, s különösen az embert. Ez a találkozás, ami az öröm forrása, a háromszöggel jelzett hegyen történik. A háromszög az ég és a föld találkozásának egyetemes szimbóluma. Itt az isteni jóakarat kiáradásának helye, s ugyanakkor az emberi erőfeszítésé is, hogy felemelkedhessen oda. Az isteni és az emberi találkozását jelzi az a két háromszög is, amely a Krisztust övező tündöklő fényességben nagy csillagként jelenik meg. A két háromszög csúcsával hatol egymásba, így lesz belőle csillag.

Forrás: Ivancsó István: Úrszínváltozás - Ikon és liturgia 5. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk - Szent István Társulat - Bp. 1984.