21. A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Lisieux-i Szent Teréz ikon

20.Istenszülő ikonok (3) "Orange - Jel"; "Platytera - "az egeknél tágasabb"

"...az Úr maga ad nektek jelet:
Íme, a szűz fogan, és fiút szül,
és Immánuelnek nevezi el."

(Iz 7,14)

"Ez azt jelenti: Velünk az Isten."

(Mt 1,23)

"...Dicső és nagyszerű titok!
 Kit az egész világ magába fogadni nem képes,
Az egy szűz méhében helyezkedik el..."

Az Istenszülő a "Jel" (Platytera) a legtiszteltebb ikonok közé tartozik a keresztény keleten.

Az orosz hagyomány „Jel”-nek, „Znamenie”-nek mondja ezt az ábrázolást, a görögök viszont – Nagy Szent Vazul Liturgiájának szavaival – „az egeknél tágasabb” Istenanyának, „Platyterá”-nak nevezik.

Az Istenszülő „Jel” képmása, Izaiás jövendölésének (Iz 7,12) képi megfogalmazása: „Íme a Szűz fogan méhében, Fiút szül, Akit Emmánuelnek neveznek”, „ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23)

A „Platytera”, vagy másképpen a „Jel”-nek nevezett Istenszülő-ikon eredete a frontálisan ábrázolt, gyermekét az ölében tartó, egész alakos Szűz képe, a legarchaikusabb ábrázolásmódok közé tartozik. A római katakombákban is nagyon gyakran megtalálható az „orans” ábrázolás. (A felemelt két kéznek ez a gesztusa nem kifejezetten keresztény gesztus. Ismerték a pogány világban is, és az ókori Izraelben is – például a zsoltárok is néhányszor említik.)

A magasan az ikonosztázion felett a széttárt karral imádkozó, s a Megváltót a szíve alatt hordozó Istenszülő „Jel” ikonját úgy tekintjük, mint az imádság emblematikus megjelenítőjét. Az ábrázolás minden részlete lelkiséggel van átitatva. Az "orans" kéztartás nem illusztráció, hanem az ima belső cselekedetének megszemélyesítése, szimbóluma.

A kitárt karú Istenszülő mellén, külön dicsfénnyel körülvéve, a gyermek Jézus látható. Az ikonosztázionon a próféták sorának közepén van a helye, mintegy jelképeként a megváltásra várók hitének.

Az ikon misztikus tartalma így jellemezhető: prófécia, amely ószövet-

ségi előkép is egyben. Próféta volt, aki az idézett szöveget írta, és a próféták tartották életben a Megváltó eljövetelébe vetett hitet és sóvárgó várakozást. Ezt, a Megváltó tanainak hirdetését az Egyház vette át. Ezért ez az ikon az Egyház jelképe is, mert a megtestesült Úr úgy foglal helyet az Istenszülő kebelében, mint egy templomban és mint misztikus formában, az Egyházban.

A liturgikus himnuszok ugyanazt mondják el a költészet és dallamok segítségével, amit a kép a színek és vonalak nyelvén:

"Üdvözlégy, Istenszülő Mária,
leronthatatlan s mindenek felett szent templom,
mint a próféta kiáltja:
Szent a te hajlékod, és csodálatos az igazságban!"

(Dicsérjétek az Urat 147.o.)

Forrás: Nagymihályi Géza: A misztika térben, szóban, képben - Kairosz - 2004. 101-102.o.; Hitvallás, liturgia, ikon a keleti kereszténységben - Kairosz - 2000. 122-123. o.
Ivancsó István - Ikon és liturgia 18. - Istenszülő- Nyíregyháza - 2000.
Nacsinák Gergely András: A szem böjtje - Kairosz - 2003 - 213.o.

19. Az Istenszülő születése ikon

"A te születésed, Istenszülő Szűz,
örömet hirdetett az egész világnak,
mert belőled tündöklött föl az igazság napja,
Krisztus Istenünk..."

Az Istenszülő születésének tropárja, 4. hang (rész.)

Isten ajándéka a világnak: Mária születése (szeptember 8.)

Az Istenszülő születése ünnepének gyökerei valószínűleg az V. századra nyúlnak vissza. Jeruzsálemben ünnepelték először, a Beteszda-fürdőre épült templom felszentelésekor. Így az ünnep kezdete a Szűz Mária szülőházára épült templom felszentelése lehetett. Az Istenszülő születését Rómában a VII. sz. végétől tartják meg.

Az ünnep és az ikon szorosan egybekapcsolódik.

Az ikonosztázionon az úgynevezett ünnepsort az Istenszülő születése nyitja meg (a bizánci egyházban az egyházi év szeptember 1-jével kezdődik, s így az Istenszülő születése az első igazi nagy ünnep benne), s az Istenszülő elszenderedése zárja.

Hogyan kell ábrázolni Mária születését?

"Az Istenszülő születése - Házak, és Szent Anna, aki takarók között fekszik egy ágyon, párnával megtámasztva. Két leány tartja őt hátulról, elölről pedig egy harmadik leány hűsíti legyezővel, s más leányok az ajtókon át étkeket hoznak. Ismét más leányok, alant ülve, a gyermeket fürdetik egy medencében. Egy másik leány a bölcsőben lévő gyermeket ringatja." (Dionüsziosz da Furná - Az ikonfestészet kézikönyve.)

Az ikonunkon lévő jelenet nagyon gazdag. Szent Anna a középponti alak, aki ágyon ül egy párnával feltámasztva. Jobb oldalról leányok érkeznek meglátogatására. Ajándékokat hoznak a szülőasszonynak. Az ikon bal oldalán két asszony készülődik a gyermek fürdetéséhez.

Belső és külső teret egyaránt szemlélhetünk az ikonon. A ház belseje az, ahol a szülés történik. A háttérben lévő két hegyen Joákimot láthatjuk.

Mária az ikon előterében van, pici gyermekként bepólyázva. Sok hasonlóságot lehet felfedezni az ikonon a Karácsony ikonjával. Az ünnepet - liturgikus szövegeivel és ikonográfiai ábrázolásával - elárasztja a megtestesülésnek, a menny és a föld összeköttetésének a gondolata (ez alapvetően karácsonyi gondolat elővételezetten már itt, az Istenszülő születésénél megjelenik).

Az egész ikont, mint ahogy az Istenszülő születésének ünnepét is, az öröm árasztja el. "Az az öröm, amely mindannyiunké, hiszen az Istenszülő Szűz Mária Krisztus egyházának első tagja s az ősmintája. Ebben a minőségben ő a menny kapuja mindazok számára, akik általa üdvözülnek." (Suttner, E. DHR., "Die Ikonne von der Geburt der allreinen Gottesmutter", in Der Christliche Osten 3-4)

Az ikonon megfigyelhetjük a vörös szín használatát, ami mintegy kapuként borul az eseményre, s vezeti tekintetünket a gyermek Máriára, akit bepólyázva láthatunk a fürdető asszony karjaiban. Újszülöttként is ott van a feje körül a dicsfény, a glória, amely jelzi, hogy már ekkor Isten dicsőségének részese. De ott van ő a bölcsőben is, akit lábbal ringat egy leány, aki orsót tart a kezében.

Szent Anna az ikon középpontjában van, szülőágyas édesanyaként, fejét baljára támasztja, mély gondolatokba merülve. Az Istenszülő édesanyjának szentségét jelzi, hogy fejét glória övezi, s feje fölött a felirat: Szent Anna. Szent Anna Joákimmal együtt a házban is megjelenik az ikon bal oldalán.

Joákim fent a hegy két oldalán is látható, az esemény előzményeként (hasonlóan Szent Józsefhez a Karácsonyi ikonon) elgondolkodva, ill. amint az angyal (az apokrif evangélium szerint) álmában megjelenik.

Az ajándékokat hozó leányok a szülő Szent Anna felé indulnak, kezük mozdulata is ezt az irányt követi.

Az Istenszülő Szűz Mária szüleiről és születési körülményeiről semmi biztosat nem tudhatunk. Éppen ezért kezdtek el beszélni róla már a korai időkben, s így keletkeztek az apokrifek. Bennük nem a részletek fontosak, hanem az ott leírt történet tartalma és tanulsága. Így tehát arra kell odafigyelni, hogy Isten öröktől fogva munkálja az emberiség üdvösségét, és kiválasztotta hozzá az eszközöket is, melyek a megváltást szolgálják. Nemcsak prófétákat küldött, hogy ébren tartsák a megváltás reményét, hanem kiválasztott egy törzset is, amelyből a Megváltó származik. Őneki pedig édesanyát ajándékozott, hogy bizonyos időben, bizonyos helyen, bizonyos szülőktől megszülethessen az, akit ő öröktől fogva kijelölt arra, hogy a "menny kapujává" legyen. - Ezt mutatja be az Istenszülő születése ikonja, erről szól az ünnepe. Ezért áll olyan közel az ünnepi ikon a Karácsony ikonjához.

Forrás: Ivancsó István - Az ikon és liturgia 14. - Az Istenszülő születése - Nyíregyháza 2001.

18. Istenszülő ikonok (2) "Hodigitria - Útmutató"

"Tebenned örvendez, malaszttal teljes, minden teremtmény. Az angyali rendek s az összes emberi nem. Te, megszentelt hajlék, lelki édenkert s a szüzek dicsérete, kitől megtestesült az Isten, s gyermekszülött lett, bár öröktől Isten volt. Mert a te méhedet égi trónná alkotta, s bensődet a mennyeinél ékesebbé tette."
(Kathizmálion, 8. hang)

Ikonunk az "Odigitria" ("Hodégétria", Útmutató) típusu ikon. Az Istenszülő az "útmutató". (Az elnevezés Konstantinápoly azonos nevű monostorától származik.)
Az Istenszülő az ikonon úgy látható, amint bal karján tartja a Gyermeket, s jobbjával Krisztusra mutat. Egyenesen a szemlélő felé fordul. Ez az ikon szigorú és magasztos ábrázolás, melyen a gyermek Krisztus istensége különösen hangsúlyosan jelenik meg. Jézus jobbjával áldást ad, baljában tekercset tart.
A Hodigitria-típusnak megfelelően Isten anyja sötétvörös maphorionban, Jézus fehér, apró-mintás khitont, fölötte vörös-arany himationt visel.

A Hodigitria típusú Istenszülő-ikon krisztológiai dogmát fogalmaz meg képi nyelven. Jézus Krisztus, az örök Isten, valóságos emberré lett Szűz Máriától.
A Hodigitria típusú ikonon az Istenszülő egyik kezével Jézusra, szent Fiára mutat. Útmutató. Isteni Gyermekére, a megtestesült Isten Fiára mutat Mária, tehát arra, aki azt mondta magáról: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Majd pedig folytatta: "Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam". (Jn 14,6) Az Istenszülő tehát az Atyához, a mennyei dicsőségbe, az üdvösségbe, az ember örök céljába vezető utat mutatja meg. Amint a kánai menyegzőn mondja: "Tegyétek, amit mond" (Jn 2,6). Kézmozdulatával és szavával is Jézusra mutat.

Az Istenszülő arca édesanyai arc, ugyanakkor Mária az Anyaszentegyház képe is, amely az eljövendő üdvösséget hordozza. Tekintete az édesanyai szeretetről beszél; szemei pedig a végtelenre nyílnak, minden emberre figyelnek, minden fiának sorsát követik. Semmi sem tudja akadályozni ezt a figyelő tekintetet, amely által anyai gondoskodó szeretete nyilvánul meg.

Az ikonon fent két angyal látható, Szent Gábor és Szent Mihály.
Az ikonon való jelenlétük éppen arra buzdíthatnak, hogy az angyalok dicsőítő énekébe bekapcsolódhat az ember is.

"Angyalok sokasága
háromszor szent énekben magasztalja
a te Fiadat,
tisztaságos Szűz, téged pedig,
mint az ő tündöklő királyi székét
és élő palotáját,
s mint mennyei hidat, mely a földről
őhozzá vezet,
dicsőítünk mi, Szent Gábor arkangyallal
kiáltván:
Üdvözlégy, malaszttal teljes!"


Forrás: Ivancsó István: Ikon és liturgia (18) - Istenszülő - Nyíregyháza 2000. ,
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája - Kairosz 2003.

17. Az Istenszülő ikonokról

„Aki a Keruboknál tiszteltebb
És a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy,
Aki az Isten Igét sérületlenül szülted,
Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk”

Az idézet az Istenszülőhöz szóló legismertebb és leggyakrabban elhangzó dicsérő énekek egyike. Ez fejezi ki a leginkább az Istenszülő-ikonok tartalmát. Az Istenszülő ikonjai nem Mária és Fia evilági életének történeti bemutatását kísérlik meg, hanem azt a tényt ragadják meg, hogy Ő Istennek Szülője, és ekként része Isten üdvözítő tervének is. (Chrysostomos Pijnenburg)

Az első Istenszülő-ikonokat az egyházi hagyomány Lukács evangélistának tulajdonítja, aki Pünkösd után három ikont festett:
- az egyik, amit „Irgalmas”-nak, vagy „Eleuszá”-nak nevezünk, s amely az Istenszülő és a gyermek egymással való kedveskedését ábrázolja.
- A másik az ún. „Odigitria” („Utat mutató, Útmutató”) elnevezésű típusba sorolható.
- A harmadik ikon a gyermek nélkül ábrázolt Istenszülő deésziszben, vagyis Krisztus felé fordulva, az imádság gesztusával ábrázolva, ill. a harmadik tipusba sorolható az ún. "Platytera", vagy másképpen "Jel"-nek nevezett Istenszülő-ikon, amelynek eredete a frontálisan ábrázolt, gyermekét az ölében tartó, egész alakos Szűz képe.

Természetesen ezek az ikonok nem abban az értelemben tulajdoníthatók az evangélistának, hogy ő azt a saját kezével festette. …Lukács evangélista szerzősége ebben az esetben úgy értendő, hogy ezek az ikonok másolatai (pontosabban a másolatokról készült másolatai) azoknak az ikonoknak, amelyeket valaha az evangélista festett.
(Ebben az értelemben portréfestő Lukács: a négy evangélista közül ő az egyetlen, aki az anyaság körülményeiről és Jézus születéséről is beszél; szavaival "rajzol" hiteles képet mindezen eseményekről, s e tanúságtétel alapján aztán már képi ábrázolásokon is "körül lehet írni" a Szűz és a Gyermek lelki arcát.*)

Az apostoli hagyományt itt ugyanúgy kell érteni, mint az apostoli kánonok, valamint az apostoli liturgia esetében. Ezek nem azért vezethetőek vissza az apostolokig, mert őket maguk az apostolok írták, hanem apostoli jellegük és a nekik tulajdonított apostoli tekintély miatt.
…Ezen ikonok mindegyike visszavezethető a Lukács evangélista által festett prototípusokra. Ezzel az egyház annak a kegyelemnek és annak az erőnek a folytonosságát hangsúlyozza, amely kegyelem és erő ezen ikonok mindegyik másolatának sajátja, hiszen ezek a másolatok (a rájuk jellemző szimbólumokkal együtt) az Istenszülőnek ama valóságos vonásait elevenítik fel, amelyeket Lukács evangélista megörökített.

Forrás:
*Nacsinák Gergely András: A szem böjtje 214.o.
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája – Kairosz – Paulus Hungarus – Budapest, 2003. 26;27;28.o.
Chrysostomos Pijnenburg protoierej: Az Istenszülő-ikonok különböző típusai és azok üzenete, előadás.

16. Az Istenszülő elszenderülése ikon 2.

Az ikonon Jézus egy fehér ruhába pólyázott kis alakot tart a kezében: Mária lelkét. Ősi ábrázolási módja ez a léleknek. A pólyának – éppen úgy, mint a betlehemi eseménynél – kettős értelme van. Egyrészt halotti lepel, ami Mária halálára utal, másrészt az újszülöttet takaró pólya, ami mennyei születésnapját jelzi.



Az ikonon történt ábrázolás felfelé tartó lendületének csúcsán, hármas dicsfénnyel körülvéve, ismét feltűnik az Istenszülő immár ülő alakja. Két angyal emeli a mennyek magasába a háromszoros dicsfénnyel körülvett Máriát.

Az ikonon három csoportban látszanak angyalok.
Az első csoport a Krisztus mandorláját övező áttetsző kékeszöld sávban látható. Két-két angyal áll tiszteletteljes tartással Krisztus felé fordulva, legfölül pedig egy-egy hatszárnyú szeráfot ábrázolt a festő. Azt hangsúlyozza ez a jelenet, hogy a mennyei dicsőségből szállott a földre Édesanyjáért a megdicsőült Úr.
Az angyalok másik csoportja az ikon felső részében kapott helyet. Mindegyikük egy-egy apostolt hoz felhőgomolyagban, kitárt szárnyakkal. …Mindegyikük testtartása a középpont, Krisztus felé irányul, aki az Istenszülő lelkét tartja a kezében.
A harmadik csoportot Mihály és Gábor arkangyal alkotja, akik hármas dicsfényben viszik a mennybe az Istenszülőt.

Az Istenszülő elszenderedése ikonján mind a tizenkét apostolt megjelenítette az ikonfestő. Sőt kétszer is ábrázolta őket. Az egyik ábrázolásuk a „felhők szárnyán” való megérkezésüket tárja elénk. Az ikon felső részében láthatók, amint egy-egy felhőgomolyagban hozzák őket az angyalok a szent eseményben való részvételre. Másodszor Szűz Mária ravatala köré festette meg őket az ikon festője. Három személyt különösen is fel lehet ismerni közülük. Az Istenszülő fejénél áll a szakállas Péter apostol, lábánál pedig a kopasz Pál apostol. Ott van még a szeretett tanítvány is, aki ráborul a ravatalra ugyanúgy, ahogyan a Titkos Vacsorán a Mestere keblére.

Az ikonon az eddig felsoroltak mellett még más személyek is látszanak: az apostolok mögött két oldalt egy-egy püspök, mögöttük pedig három-három asszony. Ábrázolásukkal az ikonfestő az egész egyházat meg akarta jeleníteni a képen. A két püspök konkrét személy. Az egyikük Timóteus efezusi püspök, a másik pedig Areopagita Dénes.

Az ikonon ábrázolt jelenet két oldalán egy-egy ház emelkedik. Ezek jelzik azt, hogy a szent város, a Sion hegyén épült Jeruzsálem a szent esemény befogadója.

Forrás: Ivancsó István: Az Istenszülő elszenderedése - Ikon és liturgia 16.. - Nyíregyháza, 1997.

15. Az Istenszülő elszenderülése ikon 1.

"Szülésedben a szüzességet megőrizted, elhunytodban a világot el nem hagytad, Istennek Szülője. Az Élethez költöztél át, mert Anyja vagy az Életnek, és közbenjárásaiddal megmented a haláltól a mi lelkünket." (Tropárion 1. hang)

"Az Istenszülő elhunytát", "mennybevitelét" nem mondják el a Szent Írások, de elbeszélését megőrizte az egyház emlékezete, és kifejeződik az ünnep ikonjában és Nagyboldogasszony liturgiájában, melyek rövid áttekintést nyújtanak erről a titokról.

Az ünnep elnevezése a bizánci egyházban „koimészisz”, vagyis „elszenderedés”, hiszen Mária halála olyan halál volt, amely azonnal a mennybe vezetett.
Jeruzsálemben megszakítatlan hagyomány őrzi azt a helyet, ahová Máriát eltemették, illetve testét időlegesen elhelyezték. Erre a sírra, amely a Getszemáni kertben van, a IV. század vége felé Teodóziosz császár, ill. Eudoxia császárné egy templomot építtetett. S a Mária-tiszteletnek éppen az ebben az ősi központjában augusztus 15-én történő ünneplésből származik az Istenszülő elszenderedése ünnepének dátuma. Innen terjedt el a VI. századtól az egész keresztény Keleten.

Bemutatásra választott ikonunk a XV. Század közepéről származik. Nagyméretű táblakép: 113 x 88 cm.

Első pillantásra feltűnik, hogy az ikon középpontjában nem az Istenszülő, hanem Jézus Krisztus áll. Mária, akinek az ünnep miatt az ikon középpontjában kellene lennie, alázatosan visszahúzódik, és átadja a helyet annak, aki felé mindannyiunkat vezetni akar. Ikonunkon Jézus alakja aranyló fényben tündöklik.

A kép felső harmada a mennye szférát ábrázolja, az alsó kétharmad a földit. Középpontjában a mandorla áll, benne az Istenszülő lelkét tartó Krisztussal és az angyalokkal, ezzel is a mennyre irányítva a figyelmet.
Az ikonon két ellentétes mozgás figyelhető meg. Az egyik körkörösen halad felülről lefelé. Az angyalok által hordozott felhőkön érkező apostolok mindannyian a középpont, Krisztus felé irányulnak. A másik mozgás vízszintes síkban halad alulról fölfelé: a kép alsó harmadában fekvő Istenszülő alakjából indul, majd a középpontban álló Krisztuson áthaladva a felső részben éri el csúcspontját, ahol a megdicsőült Istenszülő közbenjáró alakja látható.
Jézus és Mária alakja két vonalat egyesít: egy függőlegeset és egy vízszinteset, s a kettő találkozásából a kereszt formája adódik.

Az ikon összképén fontos szerepe van a fénynek és a színeknek.

A Krisztust körülvevő mandorla kékeszöld íve fölfelé irányítja a figyelmet, jelezve az Istenszülő mennyekbe vezető útját. A középen álló Krisztust, a dicsőség Királyát, aranyba öltöztette a festő, kifejezve, hogy a a megdicsőült Úrról van szó. A színek „párbeszéde” is a lényegről szól. A ravatalt övező sötét kékeszöld szín a földről indul, majd a narancssárga-bíbor – a szeretet tüzének színeként – a mennyei szférát jelölő, Krisztust körülvevő világoskékben éri el csúcsát. Egy lángnyelvnek fogható fel az ábrázolás, mely az ég felé tör, s az Istenszülő szeplőtelen testét a menny felé irányítja. A közepében magasodó Krisztus alakja kifejezi, hogy ő legyőzte a halált, s a mennyei dicsőség örök lakója, ahová magával viszi Édesanyját is.

Az Istenszülő elszenderedése ikonográfiai ábrázolásának hármas jelentése van:
(vö. EGLOFF, T., „Entschlafung der Gottesmutter”, in Der Christliche Osten 3-4 (1985) 75-76.o.)

1. Mária személyes sorsa – Az Istenszülőnek a földi életből való eltávozása a mennybe, Istenhez való hazatérés.
2. Minden keresztény ember jövője – Az ikon azt is bemutatja, hogy minden keresztény emberre ugyanaz a sors vár, mint Máriára, ha Krisztus kezébe helyezi a lelkét.
3. Az egyház ősképe – A hívek példaképeként Mária az egyház ősképe is. Őbenne az egyház egy tagja már a beteljesedésbe jutott, ahová az egész egyház tart. Az Istenszülő ábrázolását így az egyház képeként lehet felfogni: Krisztus az egyház középpontjaként Máriával, a hívek példaképeként, körülvéve az angyalokkal, apostolokkal, püspökökkel, egyházatyákkal.

­Forrás: Ivancsó István: Az Istenszülő Elszenderedése - Ikon és liturgia 16. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk - Szent István Társulat -Bp. 1984. 387.o.