Keresztes Szent János ikonja a Szellemi páros ének című verse alapján készült."A tökéletesség magas állapotának énekei a lélek és az ő Jegyese között."
Egyfajta párbeszéd, a szeretet társalgása ez.
"Ha a lélek keresi az Istent, akkor Isten sokkal inkább keresi őt." - mondja Keresztes Szent János.
Ez egy igazi ádventi vers, gondolat.
Alkalmas egy ádventi lelkigyakorlatra, megfontolás végett.
Ez maga az élet. (Vagyis nem csak ádventben kell megfontolnunk, hanem ez alapján kell felépítenünk életünket, lelki életünket.)
Ezért csak a szerető lelkek érthetik meg.
Meg kell nyílnunk.
A szeretetre akar elvezetni bennünket, mert ez a bölcsesség és a misztika.
A szeretetre vagyunk megteremtve. Ez a tökéletesség, maga az Evangélium. Ennek a misztikus teológiának a szeretet az alapja.
Az egész életünk nem más, mint párbeszéd. Meg vagyunk szólítva, nem mindegy hogy milyen választ adunk.
"Szeretni annyit tesz, mint szeretve vagyunk." Felfedezzük a másik szeretetét.
A szeretetre vagyunk meghívva és megszólítva. A válasz is csak ez lehet.
Csak a szeretet által lehet megérteni ezt a verset és ezt az ikont.
A Szellemi páros ének alaphangulata megegyezik Avilai Szent Terézia Belső várkastélya első lakásának lényegével. Valami hiányzik, el kell indulni. (Nem a hitetleneknek szól.)
Hanem azoknak, akiknek hiányzik az Úr. Már megérintette őket a kegyelem. Válaszolni kell.
Fáj a léleknek, hogy olyan távol érzi magától az Urat, ezért elkezdi keresni. A szeretet döbbenete ez a vers, innen fakadnak a sóhajok.
Az imádságról is szól ez a vers és ez az ikon. Az imádság nem más, mint párbeszéd. Együttlét valakivel. Az imdáságnak is meg van a maga története. Folyamat.
(A Belső várkastélynak csak egyetlen bejárata van: az imádság.) Ezért csak imádkozva lehet megérteni. A lelki élet nem más, mint az imádság története.
Másrészt maga a szent állítja, hogy nem lehet mindent elmondani erről a témáról, erről a versről, erről az ikonról. Magunknak kell folytatni, egész életünkkel. (Tapasztalat szerzés!)
Ezek a gondolatok is csak egy oldalát mondják el. Gondolat ébresztők. Ha nem lépek dialógusba az Istennel, akkor csak monológ lesz. Tragédia és nem Evangélium.
Az imádság egy életforma. Párbeszéd, kapcsolat, keresés, várakozás, együttlét, készülődés: mint az ádvent. Nekünk is el kell indulni, keresni kell, várakozni; de Ő is keres minket. Elöbb, mint mi.
Ez az örömhír, az Evangélium. Az Isten a paradicsom óta keres minket, hív, várakozik. Az ember a paradicsom óta vágyakozik, lelke mélyén. A paradicsom mint egy ideális állapot Isten és az ember között. Ahová vissza kell térnünk. (Nem a helyhez, hanem a kapcsolathoz. Jézus Krisztusban persze annál még többet kaptunk vissza.)
A paradicsom "hangulata" génjeinkben van. (Ha őszintén magunkba nézünk.) Persze ezt le lehet tagadni, lehet kompenzálni...de mint a homokra épített ház...
És lehetséges a találkozás. A szentek tanusítják. Krisztusban lehetséges, Csak benne. Erről szól a Lelki ének, ez az ikon.
A lélek és a Vőlegény párbeszéde ez. Allegória. Isten jegyesként szeret minket. Szerelmes az Isten az emberi lélekbe. (Énekek éneke. "Szomjazom!" "Adj innom!")
Mennyire fontos, hogy rádöbbenjünk erre, hogy helyesen tudjunk szeretni.
Csak ez a helyes kiindulás, az életünkhöz is. Ebből indul ki a vers is.
Mi ez a szerelmi állapot? Itt nincs méricskélés. A másik keresése ez.
Csak ebben az állapotban lehet megérteni.
Ezt a verset festették meg a Harissai kármelita nővérek Libanonban az ikonfestés szabályai szerint, a segoviai kolostor számára. Imádság és aszkézis közben.
De megérteni is csak így lehet.
Külső szemlélők nem lehetünk, be kell lépni, el kell kezdeni.
Ez nem egy irodalmi elemzés. Annál sokkal több. Életforma, megtérés.
Az egész versnek, ikonnak lehetne a címe: a sötétségből a fénybe. (Krisztus világosságára.)
Az átalakulás folyamata a lelki élet kezdetétől az egyesülésig.
A vers, az ikon nem csak a lélekről szól: Krisztus a főszereplő.
Az én életemnek is. (Én csak társfőszereplő vagyok.)
