Keresztes Szent János: A lélek dala
Sötét, nagy éjszakán,
A szeretet tüzében égve,
Ó boldog pillanat!
Kisurranék csöndben, titokban,
Mikor házam már elpihent.
Sötétben s biztosan,
Egy titkos lépcsőn, álruhában,
Ó boldog pillanat!
Sötétben és rejtőzve-bújva,
Mikor házam már elpihent.
A boldog éjjelen,
Titokban, hogy ne lásson ember,
S ne lássak én se mást,
Utamra egy tűz szórt világot:
Az, mely szívemben ég-lobog.
S irányította lépteim
Verő napfénynél biztosabban,
A helyre, hol már várt reám az,
Akit jól ismerék,
S hol rajta kívül nem volt látható más.
Ó éj, te hű vezér,
Ó éj, a hajnalpírnál kedvesebb vagy,
Ó éj, te egyesítéd
Szerelmesével a szerelmest,
Ki már az ő képére alakult.
Virágos keblemen,
Melyet számára féltve őrzék,
Álomba szenderült;
S én kedveskedőn,
Hűsítém őt cédrusgaly-legyezővel.
Mikor a hajnal lágy fuvalma
Borzolgatá hajfürtjeit,
Akkor szelíd kezével
Megsebesíté nyakamat
S én legott önkívületbe estem.
A boldogságnak mámorában
Feléje fordítottam arcomat,
S eltűnt előlem a világ...
És minden bút, gondot feledve
Leroskadék a liljomok közé.
