Ezután egy Nain nevű városba ment.
Tanítványai és nagy néptömeg ment vele. Mikor a város kapujához
közeledett, halottat hoztak ki, egy anyának egyetlen fiát. Az anya
özvegy volt. A városból sok nép kísérte. Mikor az Úr meglátta,
megesett rajta a szíve és így szólt hozzá: "Ne sírj!"
Aztán a koporsóhoz lépett és megérintette. Akik vitték,
megálltak. Ő így szólt: "Ifjú, mondom neked, kelj föl!"
Erre a halott felült és beszélni kezdett. Jézus visszaadta őt
anyjának. Félelem szállta meg mindnyájukat és áldani kezdték
Istent: "Nagy próféta támadt köztünk, Isten meglátogatta
népét!" Híre elterjedt egész Júdeában és környékén
mindenfelé. (Lk 7,11-17.)
..."Ne sírj!" - szólt az
Isten,
s virágba borult minden!
Aki meghalt, feltámadott;
lesikált a Szó minden ráncot;
élet zendült a halálos ágyon,
madársereg dalolt az ágon.
Tavasz lett az őszből,
Pipacs lángolt a mezőkön.
Mert szólt az Úr: "Ne sírj!"
Felpattant a koporsó fedele,
életre kelt a szegény anya egyetlen
gyermeke.
Édes napsugár surrant be a szomorú
szívekbe.
"Ne sírj!" - hangzott
a Szó, az Ige,
S megváltozott a föld színe...
Ma történt, hogy kiömlött az Úr
Szíve.
Ma, mint akkor! majd kétezer éve! -
Megállított a Felség egy halotti
menetet.
Ajkán, mint a méz, csordult ki a Szó,
Halottban, élőben, ezerszeresen
visszhangzó:
- a Teremtő Szó!...
Ó édes, szent
csodálatos vigasztaló Szó,
Teremtő Ige,
Teremtő Szó!
(részlet Marcell atya "Szeptember
végén" című verséből)
