14., és 15., versszak.
Szerelmesem, a hegység,
Völgyek magányos berkei,
Távol szigetvilágok,
A zúgva hömpölygő folyók,
A szerelmes szellők suttogása.
Az éj csendes nyugalma.
Derengő virradat felé,
A hallgató zene,
A szózatos magány,
Üdítő s szívünk lángra gyújtó estebéd.
Isten végre megkönyörült a lelken.
Elkezdődik a lelki eljegyzés. A szeretetben való egyesülés.
Elragadtatással. De ez csak járulék. Történhet másképpen is. Csendesebben.
Ez a mi hivatásunk is, a lényegét tekintve. Az Úr alkalmazkodik a lélekhez.
Véget érnek a lelki epedések.
Menyasszonyát felékesíti a Jegyes minden ékességgel.
Ezeket énekli meg róla.
De a Jegyesről is szólnak, mit jelentenek neki.
De mindazt a sok helyet is jelöli, ahol megtalálható Jegyese. A szemlélődés helyei.
Misztikus kifejezések, megszólítások.
Szerelmes szavak, melyeket a szeretet ihlet.
A lelki eljegyzés folyamata. Valóban a szerelem időszaka.
A Krisztusban való találkozásban mindazt megtalálja az ember, amire vágyott és többet, mint amit kifejezhet. Ezért beszél szimbólikus nyelven.
Most elkezdi mesélni és énekelni Krisztus nagyságát és kiválóságát.
Nem talál szavakat. Ezért a teremtés legszebb és legnagyobb alkotásait sorolja fel.
A hatalmas hegységektől, a bensőséges vacsoráig. Becézi Őt. „Kis tündér!”
„Ilyen hegység az én számomra az én Kedvesem.” …
Egy hegyen mindig közelebb van az ember az Istenhez.
A hegy Isten jelenlétét szimbolizálja.
A nevezett dolgok pozitív oldalait Istenre viszi.
Benne megtalál minden jót.
Isten erős szikla, amire rálehet építeni egy életet.
Mindezek a szemlélődés tárgyai.
Nekünk is ilyen szemlélődéssel kell rájuk tekintenünk.
Így érthetjük meg őket nagyságukban, Istenre vonatkoztatva őket.
„Völgyek magányos berkei.” Remeték imádságos magánya. O.Cist.
„Távol szigetvilágok.” Titokzatosság, ismeretlenség…
„Zúgva hömpölygő folyók.” A Szentlélek kiáradása pünkösdkor.
Ellenállhatatlan árvíz.
A Templom szentélyéből áradó víz.
„Szerelmes szellők suttogása.” Illés a Hóreben.
„Az éj csendes nyugalma.” Már hajnalodik. Kezdődik a nappal.
A nap legszentebb szakasza.
„A hallgató zene.” A teremtett világ koncertje. Krisztus a kulcs ehhez a zeneműhöz.
Ezt az ikonon angyalok jelenítik meg.
De ez nem egy természetes megismerése a teremtett világnak, ez már természetfeletti.
„A szózatos magány.” A magány nem magányos lét, hanem együttlét valakivel.
Vagyis dialógus. Üzenet értéke van.
„Estebéd.” Vacsora. Ami nem egyéb, mint az ő Jegyese.
Az utolsó vacsora, Szentmise, Eukarisztia.
A nyugalom még csak e felső részeket érinti, alsóbb szinten még sok a kísértés és zavar.
Mindezek a dolgok nem egyebek, mint maga a Kedves.
A lélek vallja Szent Ferenc szavait: Enyém az Isten és minden dolog.
De Keresztes Szent János is mondott hasonlót! „…mert Krisztus az enyém.” (teljes idézet!)
Mindezt magas szemlélődésben látja.
Krisztus a Pantokrator, a mindenség Ura, hiszen minden Őáltala, Ővele, és Őbenne létezik.
Mindent Krisztusban kezd látni.
Körülötte a négy csúcsban, vagyis a 14. versszakban: hegyek, völgyek, folyók, és Illés próféta a Hóreb barlangjában, ahogyan hallgatja a csendes szellőt.
Körülötte a négy sarokban, vagyis a 15. versszakban: az éjszaka és a hajnal, a mennyei angyalok csendes zenéje, a sivatag magánya – ahol a jegyes lakik, s az Ige és az Eukarisztia vacsorája, étele, amely újjászüli s amelyre meghívása van Jegyesétől.
S ez a vacsora, étkezés nem más, mint maga a Jegyes.
A Jegyes minderre hívja a lelket, jegyesét.
Mindebben találkozhatnak.
