Nézzétek, szolgám diadalmaskodik,
fönséges lesz és felmagasztalják,
és nagy dicsőségre emelkedik.
Amint sokan megborzadtak láttán,
- hiszen oly dicstelennek látszott,
és alig volt emberi ábrázata -,
úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta,
és királyok némulnak el színe előtt.
Mert olyasmit fognak látni,
amilyet még soha nem hirdettek nekik,
és olyan dolognak lesznek tanúi,
amilyenről addig soha nem hallottak.
Megvetett volt, utolsó az emberek között,
a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés;
olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat,
megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.
Bár a mi betegségeinket viselte,
és a mi fájdalmaink nehezedtek rá,
mégis (Istentől) megvetettnek néztük,
olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.
Igen, a mi bűneinkért szúrták át,
a mi gonoszságainkért törték össze;
a mi békességünkért érte utol a büntetés,
az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.
Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,
ki-ki a maga útjára tért,
és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.
Megkínozták, s ő alázattal elviselte,
nem nyitotta ki a száját.
Mint a juh, amelyet leölni visznek,
vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt,
ő sem nyitotta ki a száját.
Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám,
mivel gonoszságaikat magára vállalta.
Ezért osztályrészül sokakat adok neki,
és hatalmasok lesznek a zsákmánya,
amiért életét halálra adta,
és a gonosztevők közé sorolták,
noha sokak vétkeit hordozta,
és közben imádkozott a bűnösökért.
(Iz 52,13-15; 53,3-7; 11-12)
