2012. február 3., péntek

64. "Virágokból és zöld smaragdból..."



30. 31. 32. és 33. versszak.

Virágokból és zöld smaragdból
Miket friss hajnalon szedtünk,
Fonjuk meg a füzéreket,
Melyek szerelmedtől kinyílnak,
S egy hajszálammal összefűzzük.

Egyetlen szál hajam,
Melyet nyakam körül lebegni láttál,
S ott szemléltél nyakamon,
Az ejtett foglyul,
És még meg is sebzett egyik szemem.

Mikor tekinteted rajtam pihent,
Szépséged bélyegét szemed reám nyomta,
S azért szerettél úgy meg engem,
S azért is lett méltó szemem
Imádni azt, mit Benned láthatott.

Ó, csak ne vess meg!
Mert bár ha feketének találtál is,
Most már bátran reám tekinthetsz,
Azóta, hogy szemed rám vetetted,
Mert bájt és szépséget hoztál bennem létre.

Mint Mária Magdolna vagy betániai Mária, aki alabástromedényben kenetet tett Krisztus lába elé, haját meg szél repíti, a lélek jegyes az élet friss hajnalán szedett virágokból (fent a szarvas jelképezi a hajnalt és a friss életet), erénykoszorút köt, hogy azt Krisztus fejére helyezze.
Fehér virág és a ragyogó virág a szüzeké és az egyháztanítóké,
piros szegfű pedig a vértanúké.

Krisztus mélyreható tekintettel önti kegyelmét és szépségét jegyesébe,
aki imádással válaszol.

A jegyes élek, az Énekek éneke menyasszonyához hasonlóan megéli,
hogy a Jegyes tekintete átalakította.
Kezéből drágakövet vesz át, Jegyese adományainak összfoglalatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése